Gyorsan a számok: A 30-as éveim elején járok, a férjem 5 évvel idősebb nálam, 10 éve vagyunk együtt, 4 éve házasodtunk össze, 0 gyerekünk van és ugyanennyi háziállatunk. Találkozásunk után már az első 1-2 hónapban előadtam, hogy nekem nem kell gyerek soha, de szerencsére ő sem rajong értük. Ugyanezt megbeszéltük házasság előtt is (mégiscsak hivatalos lesz a dolog, nem kéne átverni a másikat). Még mindig nem gondoltuk meg magunkat és őszintén szólva undorítóan boldogok vagyunk.
A barátaink viszont szép sorban elkezdtek családot alapítani (na nem mintha mi nem lennénk ketten egy család), és ezzel egy időben elindult a hittérítés, a győzködés, meg a tukmálás.

A férfi partnereim feltételezték, hogy ott nagyon mélyen, legbelül én „valójában” gyereket akarok.

Néhány randi után egy új férfival általában bekövetkezik az elkerülhetetlen: „Te olyan nagyszerű anya leszel!”

Aztán úgy hagynak ott, hogy le vagy döbbenve, és csak hebegek-habogok (nem vagyok jó a frappáns válaszokban). Azt várták el tőlem, hogy játsszam a rám írt szerepet: mosolyogjak, és így mindenki pontosan tudni fogja, hogy hol a helye. Ez pedig a következő: „Minden nő akar gyereket” – mondta nekem egyszer egy nőgyógyász. „Ez az élet értelme.”

„De ki fog rólad gondoskodni, amikor megöregszel?”

Bárkinek, aki felvállalja a döntését, hogy nem vállal gyereket elkerülhetetlenül felteszik ezt a kérdést.

Itt az én válaszom:

Egy friss tanulmány szerint egy személy döntése, hogy nem vállal gyereket másokban „erkölcsi felháborodást” kelthet.

Az erkölcsi felháborodás olyan düh vagy undor érzése, amit az emberek azok felé éreznek, akikről úgy gondolják, hogy erkölcsi vétséget követtek el, nem pedig egy olyan düh, amely érzékelhető sértésből vagy sérülésből ered.

Ez a tanulmány azért született, mert az Egyesült Államokban egyre több felnőtt dönt úgy, hogy késlelteti a gyermekvállalást, vagy teljes mértékben lemond arról, hogy gyermeke legyen.

Gyakran mondják, hogy az ünnepek időszaka a családok időszaka. Sajnos a „család” gyakran csak nagyon beszűkült definíciót kap, ami alatt csak szülőket és gyerekeket értenek. Talán ezért is szegezik nekem olyan sokan a kérdést: „Mikor alapítasz már családot?”

Mikor alapítasz már családot?

Személy szerint én sosem szerettem ezt a kérdést. Még azelőtt, hogy megházasodtam volna is gorombának találtam, hogy arra utalnak, hogy még nem vagyunk család, mert nincsenek gyerekeink. Véleményem szerint a férjem és én abban a pillanatban alapítottunk családot, amikor eljegyeztük egymást.

Az ünnepi partik időszaka ez a mostani, és az ilyen találkozókon a beszélgetés fő témái gyakran a gyerekek. Ha nincsenek gyerekeid (még, vagy gyerekmentes vagy), megtalálni a közös hangot a szülő barátokkal, ismerősökkel, kollégákkal és házastársaikkal gyakran kihívást jelenthet, vagy akár kínos is lehet. Megpróbálni ügyesen elterelni a beszélgetést a gyerekekről még több ravaszságot igényelhet. Milyen módszerekkel tudod irányítani a szülőkkel folytatott beszélgetéseket az ünnepi összejöveteleken? Erről könyvet lehetne írni (lenne rá vevő?), de azért néhány gondolatot szeretnék átadni nektek erről…

Azt mondják, fogy a magyar.

Azt mondják, szaporodj, mert kevés a gyerek.

Azt mondják, nem baj, ha nyomorba születik a ded, jobb neki élni, mint nem megszületni.

Azt mondják, mindegy, csak szeretet legyen.

Azt mondják, a boldogság nem pénzkérdés, amúgy meg egy gyerek mindig csak boldogítja az életet.

Azt mondják, segíts a szegényeken.

Azt is mondják, nagy a szegénység.

December 10-én volt a 17. házassági évfordulónk a férjemmel. Az esküvőnk napján még nem gondoltam, hogy gyerek nélkül fogjuk ünnepelni a karácsonyt. De rájöttem, hogy a gyerekmentes karácsony egyáltalán nem olyan rossz. Szóval a 17. évfordulónk tiszteletére szeretnék megosztani veletek 17 okot arra, hogy miért jó egy gyerekmentes karácsony…

Írtál, vagy mondtál már valaha valamit, aztán hátra léptél egyet és megkérdezted magadtól: „Tényleg ezt gondolom? Tényleg ez az, amit érzek?”

Éppen ezt tettem ezzel a poszttal, és ezért újra kellett kezdenem. Leírtam mindent a gyerekmentes ünnepeimről és hogy hogyan jár át egy fájdalomszerű érzés az évnek ebben a szakában, ami elgondolkodtat, hogy vajon jobban örömömet lelném-e az ünnepekben, ha lennének gyerekeim. Valójában először nem ezt írtam le, hanem ezt: „Csak arra tudok gondolni, hogy hiányzik az életemből az ünnepek élménye.”

Hiányzik nekem az ünnepek élménye. Úgy gondolom, a döntés, hogy gyermekmentes életet élek áldozatokkal jár, és ez számomra nyilvánvaló az évnek ebben a szakában. Tudom, hogy van öröm a gyerekvállalásban, különösen az ünnepek idején. Ez az évnek az az időszaka, amikor állandóan ragyog az arcuk. Nem akarok gyereket, de ez nem azt jelenti, hogy nem is szeretem őket. Nem azt jelenti, hogy nem emlékszem arra, hogy milyen gyereknek lenni. Olyannyira emlékszem az ünnepek izgalmára, hogy szinte érzem a gyomromban az izgalmat, ami a karácsony reggel utáni várakozással együtt jár.

Amikor egyenes választ vársz arra a kérdésre, hogy legyen-e gyereked, vagy sem, akkor csalódni fogsz, mert ilyen nem létezik. Természetesen sok oka van annak, hogy miért nem kellene gyereket vállalni – a te döntésed, hogy szülővé válsz-e, ami a karrieredet romokba, az életedet pedig végképp nyomorúságba döntheti. De akkor is ez lehet a legmegfelelőbb döntés az életedben és felkészíthet arra, hogy bevedd az egész világot. Vagy marad az arany középút. Egyszerűen fogalmazva, ez bonyolult – és sok szempontból túl szubjektív –, és kétlem, hogy létezni fog valaha átfogó, mindenki számára megfelelő válasz.

A döntés végső soron tőled függ. De remélhetőleg ezekben a tanulmányokban megtalálhatod a választ arra a kérdésre, hogy legyen-e gyereked, vagy sem, és segít jobban megérteni a kérdésben szerepet játszó tényezőket.