Az életünk fontos, mert mi éljük azt.
Amikor 13 éves voltam Ph.D-zni akartam. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem tudtam, hogy mi az, vagy hogyan lehet olyat szerezni, de azt tudtam, hogy sokat kell hozzá olvasni és írni, és ez volt a két legjobb dolog a világon - már ami engem illet. Így ment ez évekig: regényt akartam írni, utazni akartam, és New York-ban akartam élni. És a világ, amiben éltem elég jó volt – sőt, nagyon jó! -, hogy akarjam ezeket a dolgokat. De egy ponton nyilvánvalóvá vált, hogy van még valami más is, amit akarnom kellene: egy gyerek. Úgy tűnt, hogy körülöttem mindenki apró ruhákra, újszülött illatra, és egy bizonyos típusú család ritmusára épített életre vágyik.
De ez nem olyasmi, amit én akarok. Sosem akartam, még akkor sem, amikor 13 éves voltam.
Mire a 20-as éveim közepére értem (most 38 vagyok) készen álltam arra, hogy nyilvánosan is felvállaljam, hogy nem akarok gyereket, ahelyett, hogy tapintatosan bólogatnék, amikor mások arról beszélgettek, hogy 30 éves korukig gyereket akarnak, hogyan fogják elnevezni őket és hová íratnák iskolába. Úgy tűnt, az igazságom bevallása olyan lenne, mintha égő gyufaszálat dobnék a szemetesbe, aztán elhagynám a szobát, különösen a mainstream, vallásos közösségekben, ahol a személyes életemet éltem, és dolgoztam. De amint magam számára is világossá vált, hogy soha nem akarok gyereket szabadabbnak éreztem magam, hogy azt az életet éljem, amit mindig is elképzeltem magamnak. Végre építhetem az író-karrieremet, lediplomázhatok és utazgathatok az országban – amit csak akartam, kötelezettségektől mentesen. És mégis úgy tűnik, hogy senki sem bízik a döntésemben. Ha nő vagy, ezen a világon mindig van valaki, aki meg akarja mondani neked, hogy hogyan rontod el – mármint az életedet.
Itt van ez a nyomasztó és mérgező elképzelés, hogy semmi sem olyan fontos, mint szülőnek lenni. És ha nem válasz szülővé bármit is teszel helyette, annak mindenképpen időtállónak és már-már túlzóan lenyűgözőnek kell lennie. Ha írsz egy könyvet, annak a legjobb, a legtöbb díjat besöprő, a legelgondolkodtatóbb könyvnek kell lennie, a hollywoodi forgatókönyvírók által keresett irodalmi műnek, amilyet valaha látott a világ. Láthatod a világ összes országát, de még akkor is folyamatosan üldözni fog a tény, hogy nincsenek gyerekeid, ami emlékeztet arra, hogy nem vagy egész és kiteljesedett emberi lény, aki tudná, hogy mi a szeretet.
Az az üzenet, hogy a gyerekvállalás a legfontosabb dolog, ami az életünkben történhet nem túl árnyalt, és mindenhol ott van. Magától értetődő ebben az a sugalmazás, hogy ha nincs gyereked, akkor tenned kell valamit, el kell érned valamit még akkor is, ha azt, amit teszel, kevésbé fogják értékesnek tartani. De mondjuk te nem akarsz regényt írni, vagy körbeutazni a világot, csak Netflix filmeket akarsz nézni a kanapén. El tudnád képzelni, hogy ezt csinálod minden nap életed hátralévő részében, mert ez az, ami abszolút örömet okoz neked. Csinálhatod egyedül, vagy egy partnerrel, vagy a kutyáddal, és alig várod, hogy hazaérj a munkából minden este, hogy ezt tedd órákon keresztül, mielőtt aludni mész. És ennyi. Nem vágysz semmi másra, semmire, amit bárki más nemesnek vagy művészinek tartana. Csak egy csendes, nyugodt életet akarsz élni a kanapédon.
Nem kell bűnösnek vagy tökéletlennek érezned magad emiatt, és nem kell akarnod, amit egyébként nem akarsz csak azért, mert valaki azt mondja neked, hogy amit akarsz, az nem elég.
Amikor az agyam legsötétebb sarkában állítok tábort, amikor nem tudom elképzelni, hogy regényt írjak, vagy valaha is bármi mást, még akkor sem akarnám, hogy gyerekem legyen. Szerencsésnek érzem magam, amiért kitartottam emellett, és sosem éreztem magam bizonytalannak. Megjátszhattam volna, hogy akarok gyereket, de a tettetés fárasztó, én pedig nem akarok kimerülni, csak hogy mások jobban érezzék magukat.
Ha boldogtalan vagyok a kreatív tétlenség ezen pillanataiban az azért van, mert távol érzem magam a kívánt dolgoktól. Be akarom fejezni ezt a könyvet – jobban, mint bármi mást -, hogy részt vegyek valami létrehozásának folyamatában, hogy legyen lelkiállapotom megvalósítani ezt a szerelem-projektet. Ha eldöntöm, hogy nem fejezem be ezt a könyvet, és soha többé nem írok semmi mást, ha életem hátralévő részét azzal akarom tölteni, hogy dokumentumfilmeket nézek a Netflixen, még mindig jól érzem magam – még akkor is, ha nem fejeztem be semmit.
Akár van gyereked, akár nincs, senki nem szabhatja meg, hogy mi „a legfontosabb” vagy „legjelentősebb”, vagy mi tesz minket felnőtté, vagy sikeres, önmagát megvalósító személlyé. Az életünk fontos, mert mi éljük azt, és nem azért, mert csináltunk valamit, vagy egy forgatókönyv szerint cselekedtünk, hanem mert mi írjuk a sajátunkat.
Chanel Dubofsky
