Vessünk véget ennek a társadalmi megvetésnek, és támogassuk azon nőtársainkat, akik a tudatos gyermektelenséget választották!
Mostanában eléggé kellemetlenül érzem magam amiatt, ahogyan a társadalom viszonyul a nőkhöz.
Egy régi iskolatársam nem rég eldöntötte, hogy nem fog gyereket vállalni, én pedig ennek nagyon örülök: a megkönnyebbülés váltotta fel annak a sokunkban meglévő zűrzavarnak az érzését, amit akkor érzünk, amikor bizonytalanok vagyunk, és nem tudjuk, hogy a szülőség nekünk való-e vagy sem. Ami engem meglepett, az a társadalom válasza ezekre a boldogságtól áthatott, független és csodálatos kinyilatkoztatásokra.
Amikor másokkal beszélgettem erről a témáról kiderült, hogy rengeteg téves elképzelés él a tudatos gyermektelenségről.
„Még van időd, hogy meggondold magad.” – Köszi, eléggé biztos vagyok magamban és emlékeztetnélek, hogy nem gondolhatod meg magad, ha már gyereked van.
„Nem félsz amiatt, hogy kihagyod ezt az élményt?” – Nem. De több millió olyan élményt tudnék mondani, amit te ki fogsz hagyni, mert el kell tartanod valakit.
„Akkor leszel nő, ha már van gyereked.” – Bejelentkezett a XIX. század és kéri vissza a nők elnyomását.
A többit képzeljétek hozzá. Vajon miért érezzük szükségét, hogy a legkisebb mértékben se nyújtsunk támogatást ezekben a helyzetekben?
Ha házas vagy, mint én is, akkor talán már találkoztál a családtervezéssel kapcsolatos olyan kérdésekkel, amiknek mind ki vagyunk téve ebben a társadalomban, főként nem sokkal az után, hogy elhangzik a boldogító „Igen”. Úgy tűnik, hogy ezeknek a célpontjai általában a nők. Szégyellem azt mondani, hogy nagyon keveset gondoltam a gyerekvállalásra, mert elég szerencsések voltunk ahhoz, hogy nem kellett szembenéznünk termékenységi kihívásokkal: a lányom és a fiam néhány év különbséggel érkeztek meg hozzánk. Ez valami olyasmi, amit feltételeztem, hogy mindenki megtesz és mindenki élvezi is. Merész leszek és kimondom, hogy talán ránk erőltettek egy ideológiát, ami egyáltalán nem olyan, mint ahogy azt korábban elképzeltem.
A szülőség korlátozza azt az időt, amit saját magadra fordíthatsz – gondolok itt arra, hogy össze kell rántani egy vacsorát, miközben küzdesz az influenzával, vagy más betegségekkel; lemondod a barátokkal a találkozóidat, mert a gyerek nem hajlandó elaludni; harcolsz a kegyetlen fáradtsággal és szoros határidőkkel. Szülőnek lenni azt jelenti, hogy mindig valaki mást kell magad elé helyezned. Ez pedig megterheli az egészséged és a jólétedet.
Ha megteheted, hogy annyit takaríts meg, vagy költs, amennyit szeretnél – még akkor is, ha kevés új dolgot vásárolsz, vagy éppen használt dolgokat, mint én -, akkor is a heti élelmiszerre fordított kiadások nagyobbra nőnek és a megszorítások idején a családok segítségre szorulhatnak.
A te döntésed csökkenti azokat a környezeti terheket, amiket az emberek rónak a bolygóra – véges erőforrásokkal rendelkezünk, és gyorsabban fogyasztjuk őket, mint ahogyan azok újra tudnak termelődni. Egyes nők csak ebből az okból választják a gyerekmentességet, és ezt a kulturális váltást ünnepelni lehetne.
Ez a teljes szabadság, amivel az érdeklődésed és a szenvedélyeid arra fordíthatod amikor és ahol te akarod – nálunk rendszeresen patthelyzet alakul ki otthon, amikor a gyerekek nem élvezik azt, amit én, és fordítva. Adj egy ültető kanalat a kezembe és néhány magot a színező ceruzák és legók helyett bármelyik napon. Néha önzőnek kell lennem! És hozzá kell tennem, hogy nem élveztem a házi feladatokat sem először, leginkább a rómaiakat, vagy a szorzást másodjára vagy harmadjára. Legalább ebben egyet értünk a gyerekekkel.
Ez a te döntésed. Ez a te életed. Hogy jön ahhoz akárki, hogy mást állítson? Nem tagadhatom meg azt a mély szeretetet, amit a két csodám iránt érzek. De csak támogatni tudom azokat a nőket, akik eldöntötték, hogy a gyerek nem nekik való, és őszintén be kell, hogy valljam, néha én is úgy érzem, hogy nekem sem való ez az élet.
Vessünk véget ennek a társadalmi megvetésnek, és támogassuk azon nőtársainkat, akik a tudatos gyermektelenséget választották!
Sarah Elisabeth Greenfield Clark
