Írtál, vagy mondtál már valaha valamit, aztán hátra léptél egyet és megkérdezted magadtól: „Tényleg ezt gondolom? Tényleg ez az, amit érzek?”
Éppen ezt tettem ezzel a poszttal, és ezért újra kellett kezdenem. Leírtam mindent a gyerekmentes ünnepeimről és hogy hogyan jár át egy fájdalomszerű érzés az évnek ebben a szakában, ami elgondolkodtat, hogy vajon jobban örömömet lelném-e az ünnepekben, ha lennének gyerekeim. Valójában először nem ezt írtam le, hanem ezt: „Csak arra tudok gondolni, hogy hiányzik az életemből az ünnepek élménye.”
Hiányzik nekem az ünnepek élménye. Úgy gondolom, a döntés, hogy gyermekmentes életet élek áldozatokkal jár, és ez számomra nyilvánvaló az évnek ebben a szakában. Tudom, hogy van öröm a gyerekvállalásban, különösen az ünnepek idején. Ez az évnek az az időszaka, amikor állandóan ragyog az arcuk. Nem akarok gyereket, de ez nem azt jelenti, hogy nem is szeretem őket. Nem azt jelenti, hogy nem emlékszem arra, hogy milyen gyereknek lenni. Olyannyira emlékszem az ünnepek izgalmára, hogy szinte érzem a gyomromban az izgalmat, ami a karácsony reggel utáni várakozással együtt jár.
Amikor fiatal voltam Virginiában éltünk, néhány órányi távolságra a tágabb családunktól. Minden decemberben a szüleim felpakolták az autót, és elutaztunk a nagyszüleim Pittsburgh-i házához. Emlékszem, amikor megérkeztünk a házukhoz, és megláttam a nagy karácsonyi fényeket, és a nappali ablaka előtt magasodó fényes fát. Szinte reszkettem az izgalomtól.
A bátyám és én megosztoztunk a két ikerágyas vendégszobán, és én mindig az ablak melletti ágyon aludtam. Az éves ünnepi dekoráció részeként a nagyszüleim harang alakú vörös fényfüzéreket akasztottak ki a ház elejére minden ablakra. Éveken át, amikor még kicsi voltam meggyőztek arról, hogy a vörös fény, amit a függönyön keresztül láttam az Rudolf (a rénszarvas) orra volt. A bátyám azt mondta nekem, hogy valóban az volt, aztán meg azt mondta, hogy mégsem, én pedig nem tudtam, hogy mi az igazság. Szóval úgy döntöttem, hogy elhiszem, hogy igaz.
Ez AZ az élmény, ami hiányzik. Egy izgalommal telt gyerek, akit meggyőznek arról, hogy látja Rudolfot leszállni a háztetőn. Nem hiszem, hogy a hiányzó ünnepi élményekből fakadó rossz érzés, amit az évnek ebben az időszakában érzek amiatt lenne, mert nincsenek gyerekeim. Azt hiszem, hogy ez a szomorúság érzése, mert sosem fogom újra ugyanazt az örömet érezni karácsony tájékán, amit gyerekként éreztem. Az élet nem így működik.
Az életem ezen részének már régen vége. Már sosem fogok azon az ablak melletti ágyon feküdni, miközben próbálok megbékélni az igazsággal a fejemben a fényes vörös izzókról, amíg el nem alszom. Most már tudom az igazságot. Azok a vörös színű harangok csak harangok voltak. A fájdalomszerű érzés, amit az évnek ebben a szakában érzek nem a megbánás érzése, amiért úgy döntöttem, hogy gyerekmentes életet élek. Ez annak az érzése, hogy hiányzik az az élmény, amit gyerekként átéltem.
