A Valentin-nap sokunkat emlékeztet arra, hogy milyen egy gyerekmentes kapcsolatban: mivel a gyerekmenteseknek nincs gyereke, így több időt tudnak szentelni a kapcsolataiknak.

Így amikor közeledik a Valentin-nap, a férjem és én egymásra nézünk és megkérdezzük a másikat, hogy hogyan tehetnénk ezt a napot különlegessé. Amikor az egymás iránt érzett szerelmünk és odaadásunk kimutatásáról van szó, azt napi szinten gyakoroljuk.

A mindennapi életünkhöz hozzátartozik rengeteg együtt töltött idő, hosszú séták, meghitt vacsorák otthon, hangulatos vacsorák valahol máshol, mindegyik étkezés után nyugodt és üdítő beszélgetések, romantikus esték és tánc a nappaliban. Sok közös van bennünk és együtt élvezzük a hobbijainkat.

Sokkal könnyebben tudjuk ápolni a kapcsolatunkat, ha nincs az a nagy projekt az életünkben, amit szülői szerepnek hívnak. A szív dolgai mellett egy előnye van annak, hogy a szülőség nem élvez elsőbbséget az életünkben: ha vannak olyan kérdések, amikkel foglalkozni kell egy kapcsolatban, akkor a gyerekek nincsenek útban, mint potenciális figyelemelterelők, akik nem engedik, hogy azzal foglalkozzunk, ami igazán fontos.

Gyerekkel, vagy anélkül, a hosszú távú, jó kapcsolatok munkaigényesek. Azok a gyerekmentes párok, akikkel az évek során beszélgettem gyakran arról a tényről számoltak be, hogy kihívást jelenthet számukra megbirkózni a párkapcsolati problémákkal, mert nehezebb elkerülni ezeket, ha nincsenek gyerekeid, akik elterelik a figyelmedet.

És az által, hogy nem tudunk kitérni a problémák elől, növeljük annak az esélyét, hogy a kapcsolatunk még messzebbre jusson. Még azok a szülők is, akiket ismerek ezt figyelték meg a környezetükben a gyerekmentes kapcsolatokról. Ha nem foglalkozunk időben a problémákkal, miközben a gyerekek otthon vannak, és a szülők végül az üres fészekben találják magukat (vagy még korábban), azt vehetik észre, hogy amikor végre megpróbálnak szembenézni a problémáikkal, akkor már túl késő lehet.

Szóval egy gyerekmentes kapcsolat megkönnyíti, hogy minden napból Valentin-nap legyen.

Egyetértetek, gyerekmentesek?

Forrás

Sziasztok! Úgy gondoltam megosztom veletek a problémámat, hátha valaki tanul belőle, vagy kicsit másképp látja majd a dolgokat.

Szóval vagyok én, és van a párom, egy ideje már együtt vagyunk, idén esküvő. Ez lenne az alap sztori. Minden szép és jó. Csak van egy 3., és ami a legrosszabb egy 4. személy is a kapcsolatban. Ők pedig a párom gyermeke és a "csodálatos" volt párja (gyerek anyja). Manapság ez már nem meglepő dolog, de van még egy kis bibi. Én gyerekmentes lennék és eszem ágában sincs gyermeket e világra hozni, plusz 2-3 gyereken kívül elviselni sem tudom más gyerekét. El lehet képzelni mekkora belső harc árán jutottam el oda, hogy életem szerelme miatt elfogadjam a gyerekét. De úgy voltam vele a mai világban, hogy ez már elfogadható tény, ami nem állhat egy kapcsolat útjába, és 27 évesen már nekem is több eszem van.

Szép és jó is lenne minden HA és ott az a HA, a "csodálatos" volt pár nem akarná minden áron a kapcsolatunkat tönkre tenni. A legnagyobb gond ezzel, hogy mivel mással tenné ezt, mint a gyerekkel. Túl vagyunk már a "nem láthatod, ha nem adsz több pénzt", a "mi az, hogy a gyereket nem viszitek magatokkal nyaralni", a "feljelentettelek minden piti indokkal, de vesztettem" részen, a "bocsánatot kérek, legyen normális a kapcsolatunk" részen és még sok egyéb "szokásos" volt pár fenyegetős sztorin. Én úgy érzem kemény vagyok, kitartok a párom mellett, mellette vagyok mindenben és segítem, én vagyok az, aki mindent letarol azért, hogy megvédje a családját és akit szeret. Nem is lenne probléma, de ha már a páromon látom, hogy fáj neki a történet, akkor beindulnak az ösztöneim és vérre menő harcot hirdetek....

Neki is megvannak a bűnei, egy olyan kapcsolatból menekült el, ahol még a gyerek előtt le lett szabályozva hova mehet, mikor nézhet tévét, mikor játszhat a számítógéppel stb. Ha elment valahova a barátaival 10 perc múlva már csörgött a telefon, hogy mikor ér haza. Gondolta a volt pár, hogy ez így nem lesz jó, mert a "biztos" társa ezt egy idő után meg fogja unni. Úgy gondolta bebiztosítja magát, abbahagyta a gyógyszer szedését titokban és 22 évesen bejelentette, hogy ő terhes és semmi esetre sem veteti el a gyereket. Igy hát megpróbálták együtt átvészelni, ezt az időszakot, de a párom a szülés előtt megelégelte a folyamatos szabályozásokat és lelépett.

Majd megszületett a gyerek, és mivel jó ember a párom, adott egy esélyt még egyszer utoljára a kapcsolatnak. Visszament és jó családapaként dolgozott, hogy eltartsa a családot, utazgattak, nyaralgattak. De a helyzet nem változott és 1,5 év után a párom úgy gondolta, ő így nem boldog, megpróbálta menteni a menthetőt nem egyszer, de veszett ügy volt, így kemény belső küzdelmet folytatva magával és persze a család szitkozódásai árán is de  kilépett ebből a mérgező kapcsolatból.

Így lassan 2 év távlatából is látom rajta, hogy fáj neki, hogy őt ítéli el mindenki, pedig ő tényleg mindent megtett, hogy megmentse ezt az eleve halálra ítélt 7 éves kapcsolatot, azóta is rendesen fizeti a gyerektartást, elhozzuk a gyereket amikor tudjuk, bár a munkánkból adódóan nehéz összeegyeztetni, de mindig a legjobbat hozzuk ki a helyzetből. Én tartom benne a lelket, mondom neki mindig, hogy ne foglalkozzon senki véleményével, nem tudja senki, hogy min ment keresztül.

Most boldogok vagyunk, az a lényeg, annyira, hogy a nyakunkon az esküvő. Szóval a történet tanulsága gyerekmentes fejjel még mindig az, hogy elítélem a felelőtlenül szülő, buta anyákat. És így mostoha anyuka fejjel legalább látom, hogy én miért is nem akarom ezt soha átélni. Köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet, remélem a tanulságot levontátok belőle... Semmi sem az aminek látszik, ne ítélj úgy, ha nem ismered a teljes sztorit!!!!

A gyermekmentes emberek értékes hozzájárulása a jövő fenntarthatóságához szintén elismerést érdemelne a társadalom részéről.

Kim Cattrall híressé vált megfogalmazása szerint ő nem szeretné, hogy “gyermektelenként” hivatkozzanak rá, mivel ez a megfogalmazás számára sértő.

A világ népessége gyorsan növekszik, a túlélésünkhöz szükséges erőforrások viszont végesek. Ha megnézzük az egyes emberek ökológiai lábnyomát - az elfogyasztott ivóvíz és élelmiszer, az elhasznált gáz és elektromos áram, valamint a keletkezett hulladék tekintetében - a kihívás, hogy úgy javítsuk az életkörülményeket, hogy közben védjük a környezetet, szembeötlő. Az emberi népesség nagysága alapvető a fenntarthatóság szempontjából, és ebbe beletartozik a gyermekvállalásról szóló döntés is.

Ahelyett hogy tabuként kezeljük a gyermekmentességet, inkább értékelni és ünnepelni kellene. A gyermekmentes ember többet tesz a környezetünkért, mint bármilyen más mozgalom. Az Egyesült Királyságban fejenként 5,407 kWh az áramfogyasztás, és szinte lehetetlen kompenzálni az ökológiai lábnyomot úgy, ha az embernek gyereke van, akit mindig emlékeztetni kell arra, hogy kapcsolja le a lámpát maga után. A véges erőforrások arra kényszerítenek bennünket, hogy a fogyasztásunkat a jelenben kontrolláljuk, meg kell határozni egy elfogadható életszínvonalat, és azon is el kell gondolkodni, hogy hogyan tartsuk fenn az ökoszisztémát, amitől függünk, illetve hányan legyünk a bolygón.

Napjainkban nagyobb a valószínűsége van annak, hogy egy nő gyermektelen, mint annak, hogy háromgyermekes anya. A társadalmi normák változásával a gyermekmentes életmód egyre növekvő népszerűségnek örvend, különösen a karrierjükre koncentráló harmincasok körében. Ha hozzávesszük ehhez a folyamatosan növekedő megélhetési költségeket, akkor tisztán láthatjuk a gyermektelenség előnyeit: a 250.000 fontot (körülbelül 90 millió forint – a szerk.) előteremteni - ami egy gyermek felneveléséhez szükséges - még a leggazdagabb családok számára is egyre inkább kihívás.

Az elmúlt hónapokban folyamatos spekulációk láttak napvilágot olyan emberekről, akiknek nincs gyermekük, nevezzük őket “a gyermekmenteseknek”, legyen szó akár Jennifer Aniston terhes hasáról, vagy a Parlament folyosóin elhangzó párbeszédekről. Andrea Leadsom úgy gondolta, hogy az a tény, hogy anya feljogosítja arra, hogy ő legyen a várományos miniszterelnök, míg a Munkáspárt vezető jelöltje, Owen Smith saját bevallása szerinti „normalitása” felesége és két gyermeke érdeme. Gyermekmentesnek lenni a legrégebbi tabuk egyike, ami együtt jár azzal, hogy aki gyermekmentes, az kevesebbet fektet a jövőbe, vagy “abnormális”, vagy mindkettő.

Vannak azonban jelei annak, hogy a dolgok változnak. Az Egyesült Királyság új Miniszterelnöke (Theresa May) ugyanis nem pusztán a második nő, aki betölti ezt a posztot, de az első, akinek nincs gyermeke. Leadsom viszályt keltő megfogalmazása végül saját maga ellen fordult: a Média és a Twitterezők rátámadtak azokra, akik a “normális” családjukra” hivatkoztak. May tapasztalata és kompetenciája volt, ami miatt miniszterelnök lett, a gyermektelen státusza ebben az esetben irrelevánsnak bizonyult.

A család természetesen mindig is a központi része lesz sok ember életének. Azoknak az embereknek, akik szerettek volna gyermeket vállalni, de nem lehetett, nekik szükségük az empátiánkra és a támogatásunkra. A társadalomnak azonban azt is el kellene ismernie, hogy azok, akik a gyerekmentes élet mellett döntenek értékes hozzájárulást tesznek egy fenntartható jövő érdekében.

A népességszám megduplázódása az elmúlt 50 évben a Földet egy időzített bombává alakította. Ennek az ugrásszerű növekedésnek a klímaváltozás az egyik pusztító tünete. A népességszám-növekedés egyúttal növeli a gazdag szén-dioxid kibocsátók, és a szegényebb, a klímaváltozást elszenvedő áldozatokét is, miközben nehezíti a károk enyhítését és az alkalmazkodásért tett erőfeszítéseket.

A környezetért érzett aggodalmakon túl a klímaváltozás elkerülhetetlen következményei közé tartoznak még a politikai instabilitás, polgárháborús konfliktusok és a tömeges népvándorlás is. A fiatal népesség, a magas születési ráta és a növekvő várható élettartam azt jelenti, hogy csak Afrika népessége egyedül egymilliárdról várhatóan négymilliárdra fog növekedni a század végére. Amíg globális válaszok szükségesek, az olyan fejlett országoknak, mint Nagy-Britannia, amelyek többet fogyasztanak, mint amennyi korrekten az erőforrásokból járna, példát kell mutatniuk.

A gyermekmentesség, mint tabu lerombolása mellett ideje újrakezdeni a vitát a népesség növekedésről és a fenntarthatóságról, a fiatalokat a tudatos fogyasztásra tanítani, és követelni a családtervezés, szexuális felvilágosítás és a nők jogainak a javítását.

Eszmefuttatásunkat a színésznő és modell Cameron Diaz bölcs szavaival zárnám:” Úgy gondolom, a nők félnek kimondani, hogy nem akarnak gyermekeket, mert akkor megbélyegzik őket. Azonban úgy gondolom, hogy ez jelenleg is változik. Több gyermektelen barátnőm van, mint gyermekes. Őszintén? Nincs szükségünk több gyerekre, már így is rengetegen élünk ezen a bolygón.”

Simon Ross

Forrás

Susan, az 53 éves táborigazgató 12 éves kora óta bébiszitterkedik. Mindig is meg volt róla győződve arról, hogy egy nap lesznek gyerekei, ám a főiskolai évek alatt egy áruházban dolgozott, ahol a türelmetlen szülők teljesen más irányba terelték, mint amit tervezett önmagának.

„A karjaiknál cibálták, körbe-körbe rángatták, kiabáltak, csitítgatták őket. Nem éreztem ezt helyénvalónak.”

Susan szívére vette a látottakat és elkezdett azon gondolkodni, hogyan tudna változást hozni a gyerekek életébe. „Sok tapasztalatot szereztem a gyerekneveléssel kapcsolatban az életem különböző időszakaiban. Élveztem és imádtam! De az mondtam magamnak: Így is túl sok gyerek van odakint, akikre senki sem vigyáz és akiket senki sem támogat. Úgy éreztem, hogy ez lehetnék akár én is!” Így tanár, majd táborigazgató lett és ez így is maradt.

Susan úgy érezte, arra rendeltetett, hogy változást hozzon a gyerekek életébe. Továbbá mivel munkája során rengeteget foglalkozik gyerekekkel, nagyon közel került unokatestvéreihez. Örömmel látogatják meg otthonában hétvégente és megvan az anyagi háttere, hogy segítsen a szülőknek a kiadásaikban. Imád adni nekik. Ahogy mondja: „Mikor meglátogatnak, nagyon figyelek rájuk, elkényeztetem őket, jókat szórakozunk és megkapnak mindent, amire szükségük van.”

A több száz gyerekmentes nőkkel folytatott interjúk során, akik Maxine készülő filmjében („TO KID OR NOT TO KID”) adtak interjút kiderült, hogy Susan nincs egyedül. Ezeknek a nőknek nincs szüksége arra, hogy szülők legyenek ahhoz, hogy jobbá tegyék egy gyerek életét. „Nemanyák”, támogatnak, mentorálnak és barátaik a megfigyelt gyerekeknek. Egy Melanie Notkin által végzett kutatás szerint, melyen 1000 „nemanya” vett részt, a saját gyerekkel nem rendelkező nők 80%-ának életében aktív szerepet töltenek be a gyerekek. Egy másik tanulmány szerint ezek a „nagynénik” gyakran költenek pénzt a gyerekekre, illetve segítik ki anyagilag a szülőket. Sőt, 2012-ben életük során nagyjából 387 dollárt költöttek minden gyerekre. Egyharmaduk több, mint 500 dollárt költött gyermekenként. A „nagynénikre” jelentős beruházásaik ellenére - és a New York Times ezzel kapcsolatos részvényeihez képest – a reklámcégek csak nagyon lassan figyelnek fel.

Maxine ennek orvoslására - mint reklámfilm-rendező és filmkészítő - elkészítette az első „nagynéni” reklámot amit április 17-én mutattak be először. A reklámban bemutatják a „nagynéniket”, akik mintegy „másik anyaként” szolgálnak unokaöccseik és unokahúgaik számára, és betöltik a nagynéni szerepét a közösségünkben.

Gyakran hallunk nyilatkozatokat, hogy egy egész falu kell egy gyerek felneveléséhez, holott látjuk ezektől az amúgy gyermektelen emberektől, hogy ők ennek a bizonyos falunak a legfontosabb részei. A feminista írót, Jessica Valenti-t idézve: „El kell kezdenünk úgy gondolkodni, hogy a gyerekeinket mint egy közösségi gyakorlat keretében neveljük fel.”. A „nem-szülők” úgy látszik fontos részei ennek a gyakorlatnak. A BigBrothers Big Sisters of America kutatása szerint az olyan felnőttek, akik nem szülői egy gyereknek, de részei az életüknek, növelik a gyerek önbizalmát, tanulmányi eredményeit és beilleszkedését a társadalomba. A „nem-szülők” támogatást is nyújthatnak a szülőknek.

Ma az Egyesült Államokban a nők 15 százaléka 40 éves koruk előtt soha nem szül. Bár ezek a nők sosem adtak életet, életükből másképpen adtak más gyerekeknek: anyagilag és érzelmileg egyaránt. A „Gyerekmentes nagynénik” ezen hozzájárulásait nem kellene többé figyelmen kívül hagyni.

Írta Amy Blacksone és Maxine Trump, 2017 április 17.

Forrás

Fordította: Tóth László

Sokat gondolkodtam azon, hogy a gyermekmentes barátaim miért hajthatatlanok, ha egyszer nem akarnak gyereket. Most már értem!

Sokat beszélnek a választás szabadságáról, amikor gyerekvállaláról beszélünk, de a mai napig van egy döntés, ami a nőket akár egy életre is megbélyegezheti: a döntés, hogy nem vállal gyereket. A marieclaire.com-on tett bejegyzésben, Starre Vartan arról ír, mekkora ellenállásba ütközik párkapcsolati és egészségügyi szempontból, amikor gyermektelenségéről beszél. Nőgyógyásza azt mondja: „Ezért vagyunk a világon!” Két legutóbbi párja pedig szándékosan levette az óvszert szeretkezés közben, így kényszerítve rá, hogy gondolja meg magát. „Elmagyaráztam nekik mennyire megrémít a gondolat, hogy terhes legyek, hogy apró kis emberkékről kelljen gondoskodnom. Két, különböző, egyébként fantasztikus, okos és jóképű férfi mondta, hogy „Megérti” miután beszéltem nekik erről, mégis szabotálni akarták a fogamzásgátlást, amit amúgy szigorúan betartok!” 

2018. november elején a kormány ismét nemzeti konzultációt indított, ez esetben a családok támogatásáról.

A konzultáció kérdései - ahogyan azt már megszokhattuk - egytől-egyig irányított kérdések, de a valós problémákról egyáltalán nem szólnak.  Éppen ezért mi is összeállítottunk egy kérdőívet, hogy tényleg azokról a kérdésekről "konzultáljunk", amik valóban fontosak és nem hoznak hátrányba senkit, legyen az szülő, vagy gyerekmentes magyar.

18 kérdést állítottunk össze, valamint további négyet tettünk fel annak érdekében, hogy többet tudjunk meg a konzultációnk kitöltőiről. A kérdőívet összesen 934-en töltötték ki.

A műtét előtti napon délután 2 és este 7 óra között kellett elfoglalni a szálláshelyemet Léván, és mint utólag kiderült jól döntöttem, hogy lefoglaltam ott egy szobát. Az odavezető úton az útfelújítások és a félpályás lezárások miatt jó ¾ órával később érkeztem meg, mint ahogyan terveztem. A szállásadómra is várnom kellett több mint fél órát, mivel nem tartózkodott az épületben. Ő egyébként egy olasz úriember volt, aki igen jól beszélt angolul, így megértettük egymást. A recepciós hölgy munkatársa, akivel együtt érkezett szlovák volt és ugyan magyar volt a férje, de egy szót sem beszélt magyarul, így vele nem kommunikáltam, de elsütöttem azt a pár kifejezést, amit az elmúlt napokban megtanultam szlovákul és ennek láthatóan nagyon örült. Egy takaros kis alagsori szobát kaptam közvetlenül az étkező mellett, amiben volt egy ágy, egy nagy tükrös íróasztal, egy beépített széffel rendelkező kétajtós szekrény, tv, a szobához tartozó wifi és egy saját fürdőszoba, zuhanyzóval, wc-vel. A szálláshoz a szálloda területén belüli őrzött, saját parkolóhelyet is kaptam. Mindez 50 eurómba került, plusz az éjszakánkénti 0,7 euro idegenforgalmi adó, tehát összesen 51,4 euró.

Amint kipakoltam rögtön nyakamba vettem a várost, ehhez kaptam segítséget is a hotel tulajdonos személyében, aki ellátott térképekkel és kiemelte a látnivalókat a városban és Szlovákiában egyaránt – ha esetleg valamikor visszatérnék az országba. A klinika kapujáig 15 perc sétával jutok el, így elég lesz reggel fél 8-kor elindulnom. A városban igazából sok látnivaló nincs. Van sok temploma, egy kellemes kis parkja a város közepén, a központban pedig jó pár magyar tájékoztató táblát találni a város múltjáról, műemléképületekről, stb. Amint elindultam rögtön az első két ember, akikbe botlottam magyarul beszéltek. Tisztára olyan, mintha otthon lennék. Az egész település egyébként kissé szocreálos, helyenként Miskolc és a 7. kerület keveredik benne egymással. Ami talán leginkább érdekelt volna a látnivalók közül, az egy várrom, de sajnos pont lekéstem róla, mert este 6-kor bezárták. Talán majd legközelebb. A szállásra visszaérve elfogyasztottam a vacsorámat és vettem magamhoz folyadékot bőségesen. Legközelebb a beavatkozás után ehetek és ihatok.

Ez a történet négy évvel ezelőtt kezdődött, amikor is a kormány 2014. március 15-én elvette a saját testem feletti rendelkezési jogomat. Akkor szavazta meg az országgyűlés azt a törvényt, miszerint a magyar nők és férfiak csak 40 éves kor felett, vagy 3 vér szerinti gyerek után sterilizáltathatják magukat. Mivel én a harmincas éveim közepén járok, nincsenek gyerekeim és egészségügyi kockázata sincs nálam egy terhességnek, így esélyem sincs elvégeztetni ezt a műtétet Magyarországon.

Már márciusban, amikor körvonalazódni látszott, hogy az ellenzéki pártok nem képesek, vagy nem hajlandóak teljes mértékben összefogni egymással rossz érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem, hogy ha továbbra is ez a bagázs marad, akkor nehéz idők következhetnek azok számára, akik nem akarnak (több) gyereket vállalni. Hiszen a kormány szemében mi csak beszélő méhek vagyunk – ahogy azt már a Szolgálólány meséjében is megmondták -, és ha már megtiltják, hogy élhessek a létező leghatékonyabb fogamzásgátlási módszerrel, akkor innentől már csak egy lépés az abortusz betiltása, mivel már az Alaptörvénybe beleírták, hogy „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”.

Vessünk véget ennek a társadalmi megvetésnek, és támogassuk azon nőtársainkat, akik a tudatos gyermektelenséget választották!

Mostanában eléggé kellemetlenül érzem magam amiatt, ahogyan a társadalom viszonyul a nőkhöz.

Egy régi iskolatársam nem rég eldöntötte, hogy nem fog gyereket vállalni, én pedig ennek nagyon örülök: a megkönnyebbülés váltotta fel annak a sokunkban meglévő zűrzavarnak az érzését, amit akkor érzünk, amikor bizonytalanok vagyunk, és nem tudjuk, hogy a szülőség nekünk való-e vagy sem. Ami engem meglepett, az a társadalom válasza ezekre a boldogságtól áthatott, független és csodálatos kinyilatkoztatásokra.